Video Pizza Dessert Az idei év eperben gazdagnak ígérkezik, elfogadható áron sikerült eperhez jussak, így készül belőle néhány finomság. Mindenképpen szerettem volna szörpöt készíteni, de ahhoz szerintem még mindig drága, hogy a gyümölcs felét kidobjam, így született ez a kettős hasznosítás. Az eperszörp nagyon finom lett, sűrű, de kb. hétszeresére hígítva is intenzív eperíze van, a lekvár kicsit gyengébb, mintha a levével együtt főztem volna fel, de még mindig sokkal finomabb a bolti lekvároknál. A végén adok hozzá 1 kávéskanál nátrium-benzonátot, hogy elálljon tovább. Ha 2 héten belül elfogyasztjátok a szörpöt, akkor hűtőben addig nem lesz baj, és kész, még forrón üvegekbe töltjük és megvárjuk, hogy kihűljön, aztán már készülhet is a finom szörp! A maradék húst 40 dkg cukorral az első módszer szerint elkészítek, és a végén ehhez is mehet a tartósítószer, ha nem fogyasztjátok el pár héten belül. Ezek is érdekelhetnek: Epermánia: ezért vegyél most epret! Epres spenótsaláta nem csak ínyenceknek!
6 hónapig eláll. Ha felbontottuk, hűtőszekrényben kell tartani. EPERLEKVÁR>>> GYÖMBÉRES EPERSZÓSZ>>> Kinyomtatom Szakácskönyvbe Értékelem Elküldöm Ezek is érdekelhetnek Hozzászólások Ajánlatok Friss receptjeink Hasonló Receptek X Próbáld ki az alábbiakat! 2018. máj 31. Nálunk az eperlekvár fogy a leggyorsabban, különösen azóta, hogy pár éve már én is készítek házit. Az eperlekvár evolúció következő lépcsőfokaként összekapcsoltam az eperlekvár és az eperszörp készítést is, így ugyan azzal a koszolással mind a kettő megvan. Nem voltam rest idén sem, és már szépen sorakoznak a lekvárok a kamraszekrényben. Ha Te még befőzés előtt vagy, akkor megosztom veled a receptet, amely sokkal könnyebb, mint amilyennek gondolná az ember első körben. Attól függően, hogy hígabb, zselésebb állagú vagy sűrűbb lekvár rajongó vagy, mutatok 2 elkészítési módot. A sűrűbb verziónál van az, hogy a léből készül a szörp! Zselés, folyósabb eperlekvár Kisebb adaghoz - kb 5 lekváros üveg - mutatom a mennyiségeket, de ha ennél többet szeretnél egyszerre főzni, akkor az arányokat annak megfelelően tudod növelni.
A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből egy csipet sóval és a kristálycukorral kemény habot verünk. A habtejszínt szintén kemény habbá verjük. A tojássárgákat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Majd elkeverjük benne a túrót, reszelt citromhéjat, vaníliás pudingport. Ezután először hozzáadjuk a keményre felvert tejszínhabot, és óvatosan, hogy a hab ne nagyon törjön, egy keverőkanállal összekeverjük. Majd szintén óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérje habot is. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük a massza felét. Erre kanalazzuk a keményítős epret, majd a maradék túrós masszát. 160 °C-ra előmelegített sütőben, légkeveréssel 55-60 perc alatt megsütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd eperrel díszítjük. Epres sajttorta 20 cm-es formához Torta alapjához: 10 dkg vajas keksz 4 babapiskóta 5 dkg vaj Krémhez: 10 dkg mascarpone 2 dl tejföl 20 dkg porcukor 1 tk vaníliaaroma reszelt citromhéj fél citrom leve 1 tojás Epres öntet: 1 csomag vaníliás cukor porcukor 1 ek keményítő A kekszet és babapiskótát ledaráljuk vagy összemorzsoljuk és a felolvasztott vajjal elkeverjük.
Vannak már mindenféle csoda cukormentes lekvárreceptek is, illetve sokan próbálkoznak kevesebb mennyiségű cukor hozzáadásával is, de azt tudnod kell, mielőtt ebbe vágod a fejszéd, hogy a cukornak nem csak ízesítő, hanem sűrűsítő szerepe is van, tehát kevesebb cukor hígabb lekvárt eredményez! Esetleg mestersége sűrűsítő anyagokkal tudod ezt korrigálni. #4: A citromlé hasznos Az egyik ok, amiért nagyon hasznos a citromlé, hogy a fanyar ízzel ellensúlyozhatod a lekvár édességét, a másik pedig, hogy a citromnak magas a pektintartalma, főleg a héjában, aminek sűrűsítő hatása van. #5: Zárd le jól! Semmit sem ér a tökéletesen elkészített zamatos eperlekvár, ha nem zárod le megfelelően! Először is az lekvár üvegbe való töltését fokozatosan végezd, nehogy az üveg megrepedjen, majd jöhet a dunsztolás, 1-2 nap múlva egy ellenőrzés, ha visszapattan vagy be sem lehet nyomni az üveg tetejét, akkor jó munkát végeztél. Hogyan dunsztold? Nagymamám szerint így: az üvegekbe töltött forró eperlekvárokat alaposan zárd le, tedd sűrűn egymás mellé és alaposan bugyoláld be, tolldunyha híján vastag takarókkal, és hagyd így 1-2 napig!
Töltsd át üvegekbe, majd zárd le két réteg celofánnal, és húzd rá jó szorosan a csavart. A pépesített gyümölcsből főzz sűrű, édes, zamatos dzsemet! Csupán három hozzávalóra lesz szükséged.